Diákjaink jelentik II: Nyelv, közösség, nyelvi közösség. Az Igazság és módszer ötven éve…

…című előadását Dr. Fehér M. István egy hete azzal a bejelentéssel nyitotta, hogy lámpalázas. Máskor nem tapasztalt ilyet, sem Pesten, sem Münchenben, sem Freiburgban, pedig népes közönségei voltak… kis hallgatói közösségünk előtt mégis rátör a „kolozsvári lámpaláz”.

Vaskos jegyzeteit félretette, mert fontosabbnak tartva az élőszót, a beszélgetős, vagy olyan jellegű előadást. Jelezte, hogy emiatt talán el fog térni az előadás lejegyzett és bejelentett szerkezetétől. Elsőként Gadamer ötven éve megjelent főművének recepciójáról beszélt, megemlítve a német, francia, amerikai, majd a ’70-es évektől kezdődően egyszerűen csak „univerzális” népszerűségének vonatkozásait. Kiderült, hogy e népszerűség titka egyrészt az Igazság és Módszert ért támadásokban keresendő, másrészt Gadamer nyilvánosság előtti szereplésében, vagyis a filozófus személyiségében. Ezt követően rátért a mű címének variációira, mint „Egy hermeneutikai filozófia vázlata” (ami megmaradt alcímnek), „Megértés és Történés”, végül „Igazság és Módszer”. Figyelmeztetett arra, hogy az utóbbi két címben mennyire eltérő összefüggésben jelentkezik az „és” kötőszó…

Ekkor – tekintettel arra, hogy a közönség soraiban nem csak filozófusok ültek – feltette a „Mi a hermeneutika?” bevezető kérdést. Közvetlenül utána leszögezte, hogy nem szereti ezt a kérdést, mert eleve „antihermeneutikus”, különben is „végső soron a filozófia valami olyan, amit vagy szeretünk, vagy nem-szeretünk”. Felvázolta a hermeneutika történetét, de figyelmeztetett, hogy valójában ez a történet huszadik századi. Majd rátért a „megértés és értelmezés” problémájára. Egy heideggeri háttér elé festett képpel körvonalazta, hogy a hermeneutika nem más, mint „önmegértés”.

Előadásának következő része a címben is feltüntetett nyelvről, közösségről, és nyelvi közösségről szólt. Gadamernek a nyelvről szóló értelmezését még el lehetett határolni a közösséggel foglalkozó fejtegetésektől, de a többször megígért „slusszpoén”, vagyis a nyelvi közösség kifejtése már eleve beleolvadt az előbbi két témába. Továbbá a „slusszpoén” több alkalommal való hangoztatása miatt sem volt szükség egyértelmű konklúzió kimondására…

Az előadás szabad stílusa, közvetlensége, megszólító jellege, beszélgetés-szerűsége furcsa módon csak fokozódott a precíz filológiai megjegyzésekkel, a jelenségeket éles szemmel elemző attitűddel. Nagyon szépen kidomborodott a gadameri életmű mögött nagyban ott rejtőző Heidegger alakja is. A légkör fokozatosan lett várakozással teljes.

… kezdődhetett volna a kérdezés-hozzászólás-beszélgetés része az előadásnak! Ellenben egy kérdés feltevése és megválaszolása után a házigazda – az Értékek Akadémiája előadássorozata nevében – szépen megköszönte az előadást és jelezte, hogy „legközelebb is szívesen látjuk vendégül Dr. Fehér M. Istvánt, az ELTE Filozófiai Intézetének egyetemi tanárát, az MTA rendes tagját”.

[szerkesztői megjegyzésként még tegyük hozzá: Berlinben hamarosan debütál az 50 éves évfordulós nagykonferencia.  Itt informálódni is lehet. A repjegyfoglalás mégis elég rizikós már…]