Interjú Ropolyi Lászlóval (Fogalom és kép 3. – Dokumentumok)

Kérdezett: Horváth Péter

Horváth Péter: Konferenciánkon Az internet mint kép címmel tartott előadást. Az előadását követő beszélgetés keretében szóba jött a vallási reformáció és a tudományos tudás jelenkori reformálásának a párhuzama, valamint a szerep, amelyet a Bibliafordítás az első, az Internet a második folyamatban betölt. Lát-e a tanár úr valamilyen párhuzamot a Könyv jelenléte és az Internet jelenléte között?

Ropolyi László:

Igen. Azt gondolom, hogy a Biblia esetében a jelenlét a transzcendencia evilági jelenlétének a legfontosabb dimenziója talán. Mert, hogy mint könyv jelen van, az érdektelen. Tehát a funkciója, hogy valahogyan a transzcendens világot az itteni világban itt tartsa. Ebből a szempontból, szerintem van hasonlóság az internet használattal. Az internet esetében is arról van szó, hogy valamilyen módon az internet szférájában lévő dolgok másként vannak jelen, benne vannak tartva az érzéki világban, tehát az érzékileg adott valóságban, evilági formában. Más technikával és más módszerrel, de végülis arról van szó, hogy az ilyen virtuális, mesterséges szféra elérhető a mi világunkból, az érzéki világunkból és hozzá tartozik valamilyen értelemben, mindenki számára. Az is lényeges talán, hogy mindenki számára. Mert az internet mindenki számára való elérhetősége ugyanolyan fontos, mint ahogyan a vallási gyakorlatban a bibliai értelmezések révén a transzcendenciát minden ember számára hozzáférhetővé teszi az egyházi gyakorlat. Talán ilyen értelemben van. Más kérdés, mondhatnám, hogy mind a két esetben egy ilyen virtuális világról van szó, egy olyan virtuális világról, a transzcendenciáról, az internet világáról, aminek a valóságossága különbözik attól a valóságosságtól, mint ami az érzéki világnak van, s a kettőnek van egy világos viszonya – ami a két esetben eltérő, persze.

HP: Reformálásról beszélünk, a jelenlegi tudományos intézményes rendszer esetleges reformálásáról is. Hogyan látja ezt a kérdést, például számunkra, filozófusokra, egyetemi közegre való tekintettel?

RL: Ez egy érdekes kérdés, abból a szempontból is – már sokat gondolkodtam – hogy vajon egy forradalmi változásról van-e szó az internet létrejöttével és a tudásunkban megfigyelhetünk-e vajon egy forradalmi új szituációt, vagy nem. Arra jöttem rá, hogy nem. Valójában itt nem egy forradalmi mechanizmus működik, hanem valahogyan ugyanúgy mint annak idején a vallási világot reformálták: nem dobták ki a hitet, hanem átalakították valahogyan, s a vallási reformációnak az lett a következménye, hogy az emberek, amennyire tudom, nagyobb tömege lett hívő, mert hitelesebbé vált a vallás. Tehát nem arról volt szó, hogy akkor most vallástalanokká lettek az emberek, hanem éppenséggel a reformált változata sikeresebb volt, vagy jobban tudott híveket szerezni. Én úgy gondolom, hogy most is valami hasonló dolog történik. Azt hiszem, hogy hasonló dolog történik, de nem a vallásos hit vonatkozásában, hanem a tudományos tudás vonatkozásában. Valamennyire meg vagyok győződve, hogy itt nagyon erőteljes és nagyon fontos hasonlóság áll fenn a két korszak között, de annyi különbséggel, hogy ami ott a vallásos hittel történt, az történik itt a tudományos tudással. Szerintem itt is arról van szó, hogy a tudományos tudáshoz való viszonyunk alapvetően megváltozik. Meg kell hogy változzon, mert már a tudományos tudáshoz való hagyományos viszonyunk hiteltelen az emberek nagy tömegei számára. Szerintem erről szól a XX. század második felének az egész kultúrtörténete jóformán. Például az első és a második világháborúban a tudmányos eszközökre alapozott eljárásokkal ártatlan embereket öltek. Ezzel a tudás és a tudományos tudás, a tudomány egyáltalán elveszítette az ártatlanságát. Évszázadokon át azt gondolták, hogy csakis a tudományos tudás lehet az, amelyik megmenti az embert, mint ha az ember számára egyértelműen pozitív, a nagyszerű jövő biztosítéka lenne. És akkor kiderül, hogy pont fordítva, emberellenes és embertelen is lehet. És akkor lehetne azt mondani, hogy hagyjuk a tudást, nincs rá szükség. De szerencsére nem ez történik. Hanem arról van szó, hogy át kell formálni azt a kontextust, azt a viszonyrendszert, amiben a tudományos tudás tudományos tudásnak mutatkozik. Ugyanúgy, mint ahogyan annak idején a katolikus hit helyett valami más kontextust kreáltak Luther meg Kálvin és a többiek. Szerintem itt is erről van szó, hogy egy más kontextust kell létrehozni és más kontextust lehet csinálni. De nagyon egyértelmű analógiák vannak. Akkoriban arról volt szó, hogy Istenhez direkt módon lehet viszonyulni. Tehát nincs szükség feltétlenül az egyházi intézményrendszer értelmező és közvetítő funkciójára. Ma szerintem ugyanezt lehet látni, tehát a tudáshoz közvetlenül hozzá lehet jutni, nincs szükség az egyetemeknek, a könyvtáraknak a közvetitő funkciójára feltétlenül. Például ha van az MIT-nek egy „open course” sorozata, akkor mindenki nézegetheti, hogy mit tanítanak az MIT-en, megtanulhatja. Diplomát nem adnak, de az egy külön történet. De bárki hozzáférhet azokhoz az előadásokhoz, amelyeket az egyik vezető amerikai egyetemen tanítanak. S ugyanígy más dolgoknál is így van, szerintem. Természetesen, itt ugyanúgy mint akkoriban, a régi időben. A régi időben az, hogy az ember közvetlenül viszonyul Istenhez, részben felszabadította az individuumot, kiszabadította az egyházi intézményrendszer hatalma alól, részben pedig elbizonytalanította, mert azzal, hogy kiszabadult ebből az intézményrendszerből, saját magára hárult az értelmezésnek a nehézsége, amit nagyon sokszor nem tudott rendesen elvégezni. Ez egy nagyon nehéz ügy volt. Most ugyanez a helyzet, szerintem. Tehát a honlapok tele vannak ismeretekkel, nagyszerű dolgokkal, de hát nem tudjuk… Itt is a tudományos intézményrendszer közvetítő funkcióját mellőzni lehet, de akkor nekünk kell elébe futnunk. Szerintem itt szintén egy ilyen bizonytalan helyzet van, nagyon fontos tudni, hogy manapság ezt éljük. Korábban inkább erkölcsi vonatkozásában állt fenn ez a bizonytalanság, a hatalom, az erkölcs, az egyén és a közösség viszonyában, most szerintem inkább ismeretelméleti ez a bizonytalanság. Tehát most senki sem tudja, hogy mi az igazság, pontosabban minenkinek kell tudnia magának. De hát ez vagy működik, vagy nem.

HP: Visszatérve a konferenciánkhoz. Milyen irányba látja érdemesnek folytatni a kutatást? A tanár úr jelenleg mivel foglalkozik?

RL: Két-három témával foglalkozom. Az egyik fontos dolog szerintem az internet-társadalom és kulturális hatásainak a világosabb megértése. Azt hiszem, arról van egy elképzelésem, hogy az internet micsoda. Milyen következményekkel jár az internethasználat, ennek a megértéséről is kezd kialakulni valamilyen álláspontom. És szerintem ennek a földerítése az egyik legfontosabb, nem csak számomra, hanem nagyon sok ember számára, azt hiszem. Az az alapkoncepcióm, ebben a vonatkozásában, amelyet szeretnék majd tartalommal is kitölteni, hogy az internethasználat az egy olyan közeget hoz létre, amely közeg alkalmas arra, hogy az emberiségnek egy harmadik létformáját kreálhassa meg. Tehát egy olyan közeg, amelyikben az ember egy harmadik létformát kibontakoztat. Az első létforma a természeti, a második létforma a társadalmi, és a harmadik a hálólét. Én azt gondolom, hogy ez a perspektíva, hogy az ember immár nem két világ, hanem három világ polgára. Ilyen értelemben ez egy nagyon fontos kutatási projekt, azt hiszem. Persze egy más nyelven is lehet ugyanezekről a témákról beszélni. De akkor is tehát a hálólét, az internethasználat, a társadalmi és kulturális következményeinek az elemzése az egyik legfontosabb téma.

A másik dolog, amivel nagyon sokat foglalkozom, az a tudomány és a technikának a viszonya. Szintén egy nagyon releváns kutatási téma, nem csak az én számomra, hanem általában. Ez abban a dologban öltött testet, hogy újabban nagyon sokat beszélnek a konvergáló technikáknak a megjelenéséről. Ez azt jelenti, hogy a biotechnológia, a nanotechnológia, az info- és a kognitív technológiák konvergálása, együttes hatása. Ez a sok dolog azzal a következménnyel jár, hogy mindegyik esetben, tehát a bio-, a kognitív, az info-, és a nanotechnológiánál is lehet látni, hogy a technológiai processzushoz lényegesen hozzájárul a tudomány. Tehát emiatt valójában nem tisztán technikai tevékenységről van szó, hanem tudományos technikai tevékenységről, s ezért manapság már, az utóbbi tíz évben, egyre többet beszélnek a technotudományról. Tehát hogy a korábban elválasztottnak tekintett szférák – tehát mindenki tudta korábban jól, hogy ez a tudomány, az a technika. A tudomány az adott dolgokkal foglalkozik, a technika a mesterséges dolgokkal foglalkozik. Ez az a különbségtevés – amelyik egy modernista különbségtevés különben – ami most már nem tűnik relevánsnak, az új technikai tevékenységeknek a következtében. Tehát ezeknek a konvergáló technikáknak a megjelenése következtében. Ezt próbálom megérteni tehát, hogy ez hogy van, hogy tényleg így van-e, illetve ezeknek a megjelenése visszamenőleg, retrospektív módon azzal a következménnyel is jár, hogy akkor a tudománynak és a technikának a felfogása, amit hagyományosan követünk, az sem állja meg a helyét. És akkor meg kell próbálni megérteni, a tudományok és a technika közötti viszonyt egy általánosabb keretben, amelyiknek a most létező technotudomány egy változata; meg kell érteni azokat a vátozatokat, amikor még nincs ilyen technotudományos egybefonódás, hanem csak valamilyen bensőséges viszony, vagy valamilyen más viszony, és ez hogyan vezet a technotudomány megjelenéséhez, és hogyan jön létre a szoros kapcsolat.

HP: Köszönöm szépen a beszélgetést.