Skip to content

Mester Bélát kérdeztük (Fogalom és kép 3. – Dokumentumok)

november 30, 2011

Kérdezett: Feketelaki Tibor

F.T.: A Fogalom és Kép című konferenciának ez a harmadik kiadása. Itt többen is arról beszéltek, hogy időközben egy fajta kutatócsoport alakult ki, hogyan látja ezt a munkát?

M.B: Úgy látom, hogy itt valamiféle műhelyszerűség kezd kialakulni a projektnek a vége felé. Ez azért jó, mert ha megnézzük a képfilozófiákat, akkor azt látjuk, hogy intézményesen ezek egyrészt esztétika tanszékeken, képzőművészet környéki helyeken szoktak erősek lenni, másrészt pedig ott ahol a kognitív tudományokat – vagy nevezzük alkalmazott ismeretelméletnek – művelik és ezek nem nagyon tudnak találkozni egymással. Az én előadásomban is említettem azt, hogy ezeknek az esztétikai képfilozófiáknak abszolút nem látom az alkalmazhatóságát az én szakterületemen, a politikai eszmetörténetnek vagy politikai filozófiának a területén. Úgy mennek el egymás mellett mintha nem is lettek volna. Egy történet: amikor a cambridge-i eszmetörténeti iskola a beszédaktus-elméletekre kezdett teóriát építeni, csak azért történt, mert olyan pályázatot kellett írniuk, hogy valamilyen elméleti megalapozással alá kellett támasztani. Talán félig meddig komolyan gondolták, de külső kényszer nélkül egészen jól meglettek volna a saját tanszékükön, amelynek a tevékenysége, ahogy látom semmilyen szinten nem függött össze a cambridge-i filozófia tanszék akkori tevékenységével. Az ilyen kutató csoportoknak viszont lehet pozitív hozadéka. Például Budapesten a Bibó István szellemi műhelyben (amely magyar eszmetörténettel foglalkozik) jelent meg Trencsényi Balázsnak egy nagy ívű munkája. Ez egy összehasonlító eszmetörténeti munka, amelyben nacionalizmus történeti szemszögből vizsgálja a bolgár, román, magyar, eszmetörténetet. A kiadványnak van egy nagyon alapos szakmai módszertani bevezetője, amelyben Trencsényi Balázs rácsodálkozik arra, hogy a képiség – amit erről összeírtak ismeretelméletben, esztétikában – az szinte egyáltalán nem jelenik meg a politikai eszmetörténetben, vagy hogyha igen akkor egészen primér módon, például címer vagy politikai jelképek kapcsán.

F.T.: Miért lenne fontos a egy ilyen jellegű átjárhatóság?

M.B.: Van egy értelmiségi betegség bennünk (a politikai eszmetörténetben minél teoretikusabb annál inkább), hogy a hasonszőrű szövegeket tudjuk igazán komolyan venni. Úgy tűnik, mint hogy ha a politikai közösség önértelmezése a politikafilozófusok könyveiben lenne leírva. Nem nehéz ebbe belecsúszni, hogy ha vesszük például a koraújkori brit eszmetörténetet, akkor hajlamosak vagyunk azt állítani, hogy ez Hobbes, Locke és még néhány nagy embernek a munkája. Ebbe pedig nehéz beemelni parlamenti beszédeket meg korabeli pamfleteket, ha meg ezzel foglalkozik az ember, akkor eseménytörténetté válik, ami a hagyományos politikatörténészeknek a terepe. Viszont Freeborn John becenevű leveller, úriembernek az a gesztusa, hogy hóna alá kapva a Common Law gyűjteményét hagyja magát ellenállás nélkül a hajánál fogva kiráncigálni a parlamentből… hogy ez micsoda igazából, hát ilyeneket is kellene tudni elemezni. (Ezt Molnár Gusztávnak az Ó Anglia, Anglia című könyvében olvastam először, még a 80’-as években). Persze tudjuk ezeket, csak értelmezni kellene.

Reklámok
No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: