Skip to content

Az utolsó kölni ellentét

január 25, 2011

[Erre a félévre vége a Philosophie-Kontroversnek Kölnben.  De hogy még véletlenül se maradjunk e nagyszerű esemény rezonanciái nélkül, íme egy szöveg, mely válaszként hangzott el az utolsó előadás nyomán. Egy szöveg, amely nem egyszerű válasz, hanem összefoglaló a fenomenológia nevű filozófiai irányzat néhány alapbelátásáról.  A szerzőnek meg köszönet, hogy rendelkezésünkre bocsátotta…  – a szerk.]

Dieter LOHMAR:

Kommentár Roberta de Monticelli: Phenomenology and the Culture of Suspicion című  előadásához

(Köln, 2011. január 20.)

 

Szeretném megköszönni Önnek ezt az élettel teli és részletgazdag előadást, amely a fenomenológia előnyeit meglehetős érzékletességgel mutatta fel.

Mit is tehetnék még?

Talán nem én vagyok a legmegfelelőbb személy arra, hogy az Ön felvetése és álláspontja ellen lépjek fel. Magamat is a fenomenológia képviselőjének tartom és az Ön által előadottak nagy részével – ha nem is minden pontjával – egyetértek. Ezért számomra mintegy csak az maradt, hogy rövidebb kiegészítéseket tegyek, a lehetséges félreértésekre mutassak rá és bizonyos megjegyzésekkel éljek az Ön episztémikus bizalmatlansággal szembeni érvének kiegyensúlyozottabbá tétele érdekében.

Miért alkalmas a fenomenológia arra, hogy elkerülje a lelkes túlzásokat? A mindennapok mint kiinduló és végpont

Az Ön érve a fenomenológia alkalmasságáról arra, hogy elkerülje a tudományok által ihletett filozófia lelkes túlzásait a következőképpen hangzik: a fenomenológia olyan filozófiai kutatási módszer, amelynek kezdete a mindennapi belátásokban rejlik, éppúgy ahogy annak végpontja és célja is egyben. A fenomenológiának fel kell mutatnia mindennapi meglátásaink jogszerűségét és meg kell vizsgálnia a szóban forgó jogszerűség esetleges határait.

Felütés: A gyanú kultúrája (GYK)

A gyanú kultúrájától indulva arra lehetünk figyelmesek, hogy óvatosan kell megválasztanunk az általunk tárgyalt szerzőket. Ugyanis igencsak sok olyan filozófiai álláspont létezik, amelyek a mindennapok belátásaival meglehetősen szkeptikusan helyezkednek szembe, illetve tagadják annak létjogosultságát.

Példa: Nietzsche, Marx, Freud

Ön Freudot, Nietzschét és Marxot hozta fel például. Ezen szerzők álláspontjainak azonban minden gyökeret vert meggyőződéssel – és itt tulajdonképpen a vallás merült fel – szembeni bizalmatlanságuk dacára némi érdem is osztályrészül jutott. Képesek voltak arra, hogy pontosabban vonják meg előszeretettel használt meggyőződéseink jogigényének határait.

A GYK haszna: kórkép és hermeneutikai segédeszköz

Freud pszichoanalízise hasznos hermeneutikáját nyújtotta a gondolkodásunk és érzéseink tartalmi viszonyai között fellépő tekervényes eltolódásoknak, át- és kifordításoknak. Több neurotikus zavart értünk már jobban ezáltal.

Marxnak a tőke halmozódásáról nyújtott kórképe is a gazdasági folyamatok jobb megértéséhez vezetett. A „társadalom rétegei közötti igazságosság” igénye illetve az „erőforrások újraelosztásának” esetleges szükségessége ma már közkincs a politikai eszmecserék résztvevői számára.

A posztmodern és a reduktív materializmus

A posztmodern filozófusok esetében ezt a fajta hasznot sokkal nehezebb beazonosítani és a reduktív materializmus esetében is kérdéses, hogy fel tudunk-e mutatni valami ilyesmit.

A reduktív materializmus nem szkepticizmus

A reduktív materializmus önmagát nem egyszerű szkepticizmusként fogja fel, hiszen a hard sciences, vagyis az idegtudomány és a fizika stb., igazságát emeli ki, majd ezt az igazságot abszolutizálja. Így szerintem problémáit nem a mindennapi belátásokkal szemben támasztott „gyanúja” okozza, hanem sokkal inkább az, hogy egyetlen álláspontot abszolutizál túlzott lelkesedéssel.

A mindennapok „mértéke” a lelkes túlzás ellen

A cél tehát bizonyos fajta mérték (vagy kiegyensúlyozott ítélőerő) meghonosítása lenne, amelyet az ilyen és efféle lelkes általánosítások – amelyekre a filozófia minden időkben igen jó példaanyaggal szolgált – megítélésekor sohasem ildomos szem elől tévesztenünk. Ez pedig tulajdonképp nem lenne más, mint a mi mindennapi önmegértésünk. Több olyan nélkülözhetetlen tényezőről lehet beszélni, amelyek mindennapi gyakorlataink (praxisunk) számára meghatározó szereppel bírnak: ilyen a személy megbízhatósága, szabadsága, felelőssége.

Ebből a szempontból pedig igencsak nagy problémát hordoz az Ön által kritizált reduktív naturalizmus, vagyis a tudat naturalizálása és annak elvetése, hogy önmagunkat szabadon cselekvő alanyokként értsük meg.

A neurológiai redukcionizmus

Ennek a reduktív naturalizmusnak az itt Németországban leginkább ismert formáját a Benjamin Libet idegtudományi eredményeinek néhány filozofáló idegtudós – pl. Gerhardt Roth – által felvetett értelmezései jelentették. Roth értelmezése Libet eredményeiben annak bizonyítékát látja, hogy a szabad akarat nem létezik, hogy mindez csupán illúzió. Egy kézenfekvő konklúzió rögtön adódott is a büntetőjog számára: azt a személyt, akinek nincs szabad akarata, nem büntethetjük azért, amit ő maga nem akadályozhatott meg. Ha tudatuk minden eddigi, egészen a döntésig és cselekvésig ható tartalma és alakzata kauzál-mechanikus, neurológiai hatásösszefüggéseken nyugszik, akkor nem létezhet sem szabadság, sem bűnösség sem felelősség. A végrehajtó szervek számára már csak a megelőzés és az átnevelés lehetősége marad.

A bírák és az ész

Szerencsére rendszerint már csak kevés filozófus gondolkodik ilyen szélsőséges tételekben. A valódi élet fele irányuló emberek, mint például a bírák, jól tudják, hogy az ember szabad. Jól tudják ezt saját tapasztalataikból és a konkrét tettek számos leírásából. Ezekben megmutatkoznak a tudatos tettek, illetve a tett elkövetése alatt felmerülő akarati módosulások különböző ismérvei, amelyek egészen a szándék későbbi kifordulásáig és a megbánásig is elhathatnak. A bírák azonban azzal is tisztában vannak, hogy az elkövetők saját hajlamaik vagy egy csoport elvárásainak hatása alatt állnak, illetve azt is, hogy sokszor létszükségleteik és a megaláztatások vezérlik őket.

A mindennapi ember nem szkeptikus – A szabadság példája

Azt mondhatnánk, hogy „a mindennapok” embere nem szkeptikus a felmerült fontos kérdésekkel szemben. A szabadság tapasztalatával bárki szembesül a mindennapi helyzetekben. Gyaloglásban kifáradva két megálló erejéig villamosra szállunk és habozunk: érvényesítsük-e a jegyünket vagy mégsem? És habozásunk azt mutatja, hogy szabadok vagyunk.

Egyszerű ellenszer? Common sense – a GYK veszélyei

Azt is mondhatnánk: mégiscsak van egyszerű ellenszer arra, hogy elkerüljük az egyetemes okság tézisének értelmetlen általánosításait: igazodjunk a mindennapi élet mércéjéhez, a common sense-hez. Hiszen ez azt mondja: szabad vagy. Csakhogy a common sense sem veszélytelen, ha a gyakorlati szabályozások mércéjének tekintjük. A common sense révén egy regionálisan érvényes világszemléleti sztenderd csak kétoldali megerősítést kaphat – kritikát viszont sohasem.

A common sense mint korrektíva a túlzott elragadtatottság és elrugaszkodottság ellen – David Hume példája

A belátó filozófusok azonban a common sense-t általában csak olyan elrugaszkodott és elragadtatott értelmezések korrektívájaként használták, amelyek a gyakorlatba ültetve önmaguk cáfolatához vezettek. Így szerzett a fiatal David Hume rossz tapasztalatokat saját elrugaszkodott szkepticizmusa nyomán. Intellektuális éleslátása oda hatott, hogy végül semmilyen véleményt se tartson megalapozhatónak. Ha az elme úgymond sokat „marad otthon egyedül”, történhetnek vele hasonló dolgok.

Újabb kiigazítás – a common life

De ha nem hisszük, hogy a föld a következő lépésnél sem nyílik meg alattunk, hogy a következő pohár víz sem lesz mérgezett, akkor rövidesen képtelenek leszünk értelmes cselekvésekre. Ilyenkor cáfol rá a radikális szkeptikusra – mint Hume-ra is – az élet maga. Vagyis szkepticizmusomat máris cáfolja, hogy járok, eszem és másokat és magamat cselekvéseink okán dicsérem vagy korholom.

Az érv folytatása – Husserl Válság-könyve

Hume érvéhez kapcsolódhatunk Husserl könyve Az európai tudományok válsága és a transzcendentális fenomenológia (1936) nyomán is, és azt mondhatjuk: egy csak bizonyos célok szerint értelmes nézőpont abszolutizálásának veszélye a tudományok esetén is felmerül. Az újkori tudomány néhány idealizáló felismerésének, különösen az egyetemes okság elvének átvitele az emberekre elködösíti a saját magunkra fordított tekintetet. Ezek szerint már nem tűnünk szabadnak, habár tapasztalataink az ellenkezőjét mutatják.

Életvilág-evidenciák minden tudomány alapjai

A Válság gyökeresen korlátozza a tudományok igényeit. Husserl a tudományos önmegértésnek az „emberi mérce” szerinti visszaállítását sürgeti: a tudomány kulturális alakzat, az emberek az emberekért hozták létre. Az életvilág evidenciái (a műszerek mutatói, a ún. buborékkamrában készült fotókon feltűnő alakok, a kutató megbízhatósága és őszintesége) alapvetőek a tudományok számára. Ha pedig konfliktusba kerülnek egymással a modern fizika és fiziológia teóriái illetve az élet mércéje, nos akkor mindig a mindennapi élet veendő mércéül, ez marad az alapvető.

Életvilág

A mindennapok tárgyaiba és emberébe vetett episztémikus bizalom maga a tudomány minden meggyőződésének alapja. Ezért van szükségünk egy a tudományos idealizációk által még nem befolyásolt életvilág mérsékelt mércéje, hogy a nem jogosult átviteleket korrigálhassuk. Az életvilágban a megismerés az értékelés és a gyakorlati cselekvés még oldhatatlan egységet képeznek, itt az elme még nem érezheti magát teljesen egyedül.

Válság – az ember szabad

A Válságban Husserl felveti a Laplace-i szellem koncepcióját, vagyis egy olyan szellemét, amely teljesen racionálisan kiszámítható és így számunkra is előrelátható lenne. Itt máris egy a természettudomány keretein belül értelmes és elkerülhetetlen idealizációnak az emberre való elrugaszkodott átvitelére bukkanunk. Akárcsak Kantnál, aki a Tiszta ész kritikájában kész volt arra, hogy az ember szabadságának bizonyíthatatlanságát a fizikai okság fogalmának minden jelenségre való általánosításából eredeztesse, a teljességgel kiszámítható szellem itt sem más, mint elhamarkodott átvitel egy olyan tárgyra, amelyre a fizikai idealizáció egyáltalán nem alkalmazható. Az ember szabad, még ha egyes filozofáló fizikusok az ellenkezőjét állítják is.

Fenomenológia és tudomány

Az, hogy a husserli fenomenológia szemszögéből a fizikai idealizációk emberekre való átvitele problémaként merül fel, semmiképpen sem jelenti azt, hogy a tudomány maga lenne a probléma. A tudomány érvényességét megérteni és a fenomenológia szemszögéből is megalapozni mindig is a Husserlt mozgató alapvető indokok közé tartozott.

Az episztémikus bizalom a mindennapokban

Az Ön előadásának második része arra vállalkozott, hogy rámutasson: az episztémikus bizalom még a személyiség konstitúciójának mélyebb szintjén is alapvető jelentőséggel bír. Az ősbizalom, amelyet a gyermek a világgal, saját megismerőkészségével, a közösen osztott értékekkel, saját cselekvőkészségével és más személyek megbízhatóságával szemben tanúsít, adja a normális személyiség fejlődésének alapzatát.

A személy az állásfoglalás egysége – A habitualitások

Husserl felfogásában az emberi személy élete az állásfoglalások motivált aktusainak láncolata. Ez érvényes a megismerő, értékelő és akaró állásfoglalásokra is. Valamint: az aktusok mindhárom alaptípusa a betöltődés sajátos stílusát igényli és így mindig az ésszerűség sajátos mércéjét kívánja meg.

Az szkepticizmus cáfolata az episztémikus bizalom révén – Alappélda: az ártatlan gyermeket megütik

Az Ön szabadságunk szempontjából bemutatott szkepticizmus-cáfolata egy olyan példából indult ki, amelyben szinte mindenki egyetértésével számolhat: egy olyan személyt kritizált, aki egy gyereket ártatlanul ütött meg. Ön ezután arra kérdezett rá, hogy melyek azok a feltételek, amelyek mellett egy efféle döntés meghozatala egyáltalán lehetséges és értelmes. Ezek a feltételek pedig: a cselekvő személy szabad döntéshozó, illetve értékítéleteink ebben az esetben igazolást nyernek. Mindkét meggyőződés kialakításához episztémikus bizalom szükségeltetik.

Fejlődéspszichológia – A konstitúció rétegei

Ez érvényes a passzív pozicionalitás legalsóbb rétegére, amelyben a normális személyiség alapozódik meg, de érvényes a közösségi értékelésre való képességünk rétegére is. Érvényez ezen túl az egyéni motivációs minták relatíve szabad kiképzésének rétegére – és persze a szabad döntések legfelsőbb vonulatára is

Végül szeretnék visszatérni az Ön a fenomenológia sajátos alkalmasságáról nyújtott alaptézisére: Miért is alkalmas ez a túlzott lelkesedés és a túlzott szkepticizmus leküzdésére? Úgy gondolom, hogy mindez azért, mert a szkepticizmust mértékkel foglalja magába.

A fenomenológia szkeptikus jellege

A világ létezése, hogy én és mások ebben élünk, hogy szabad akaratú és felelősséget hordozó individuális személyek vagyunk, nos ezek a mindennapi élet – és a tudomány – vitathatatlan előfeltételei. Csakhogy a fenomenológia arra törekszik, hogy pontosan kiderítse, hogy ezek az állítások honnan nyerik evidenciájukat. Ez nem egy szkeptikusan motivált törekvés, még akkor sem, ha az efféle vizsgálódás úgynevezett „redukcióval” indul. Ilyenkor az derül ki, hogy ezen evidenciák némelyike sokkal gyengébb annál, mint amit mindennapi elhatározott gyakorlataink alapján gondolnánk róluk, valamint hogy evidenciájuk stílusa gyakorta sokkal bonyolultabb az elvártnál stb. Csakhogy mindez nem arra szolgál, hogy igazolja a mindennapi meggyőződéseink érvényességével szembeni szkepszist, hanem mindössze csak arra, hogy az említetteket helyesen értsük és megismerjük érvényességük határait.

A reduktív módszerek tehát nem a szkepticizmus jelei?

A fenomenológia reduktív módszerei is elsősorban arra szolgálnak, hogy az érvényességre támasztott igényeket az érvényesség tapasztalati alapjaira vezessék vissza és így egyben igazolják is őket. Ez első látásra nem mindig világos. A transzcendentális redukció például a világ és az ebben előforduló tárgyak létezésébe vetett hitünk ideiglenes visszatartása. Ennek célja viszont elsősorban az, hogy meggyőződéseinket nehogy körkörös módon a világ létezéséből és annak tulajdonságaiból alapozzuk meg.

A realisztikus ismeret-megalapozás körkörössége

Lássunk egy például az ilyesfajta körkörösségre: Induljunk ki abból, hogy a meghonosodott fizika és optika segítségével magyarázzuk észlelésünket, illetve észlelésünk ismeretigényének jogosságát.  Ilyenkor azt feltételezzük, amit magyarázni akartunk: vagyis a világ érvényes ismerését. Az ember természetes realizmusával szembeni minden tiszteletünk dacára mégis úgy tűnik, nem kerülhetjük el, hogy az időleges önmegtartóztatás „kerülőútjára” ne lépjünk.

Husserl a Hume-i útra téved – Majd a visszautat választja

Sejthető az is, hogy a husserli fenomenológia azért különösen alkalmas az abszolutizálás elkerülésére, mert Husserl a saját útján is egyszer ilyen irányba tévedt, majd ismét visszatalált a mindennapi álláspontot igenlő realisztikus ösvényre. Ezt jól mutatja az, hogy a tudat egységére irányuló kérdés tárgyalásakor Husserl milyen szerepet szán az Énnek. Az V. Logikai vizsgálódásban például Hume tételéhez nyúl vissza és azt állítja, hogy a tudat az észleletek nyalábja. Ezzel pedig veszélybe került a tudat egysége és a személy identitása is, pont ahogyan ez Hume-nál is  megtörtént. Csakhogy a skót felvilágosult szerzőhöz hasonlóan reflexióinak bizonyos állomásairól Husserl is visszatért annak a személynek a képzetéhez, aki méltó is arra, hogy személy legyen, vagyis egy olyan genetikus-fenomenológia személy-koncepcióhoz, amely a továbbra is érvényes döntések, értékelések és akarások egysége.

Vegyük komolyan a fenoméneket!

A fenomenológia alapmottója tehát így hangzik: mindenekelőtt „vegyünk komolyan” mindent, amit észlelünk vagy tudni és ismerni vélünk. Ebben a világról való tudás egyfajta heurisztikus realizmusára találunk: vannak dolgok, amelyeket megismerhetek, vannak személyek, akiket megérthetek, létezik Ausztrália, holott még sohasem láttam és létezik az igazságosság eszménye, meg az ésszerű életé, léteznek a matematika ideális alakzatai, és a róluk szóló állítások időfelettiek stb. Így ismerkedem meg meggyőződőseim pontos tartalmával. De azt is meg kell tudnunk, hogy milyen „alapon”, milyen evidenciák szerint beszélhetek ezen meggyőződésekről, milyen evidenciák szavatolják helyességüket. Itt pedig a fenomenológia látszólag a radikálisan szkeptikus visszautat választja, a redukciók útját, amely az érvényesség egységeitől az ismeret alapzatára megy vissza, arra az alapzatra, amelyen majd a tárgyak konstituálódnak. És így figyelünk fel arra, hogy nagy különbségek vannak az életvilág evidenciái (reális dolgok, más személyek, közösen osztott értékek) és a teológiai, matematikai, fizikai, neurológiai stb. evidenciák között.

Az episztémikus bizalom nem abszolút bizalom

Az episztémikus bizalom sohasem abszolút bizalom, hanem mindig relatív, fokozatai vannak és mindig korrigálható. Ezt akár magyarázhatjuk Descartes példájával, aki a vízbe merülő és hajlottnak tűnő pálca látványában alapot talált saját érzékekkel szembeni szkepticizmusának alátámasztására. Husserl ezt kritikával illeti, és azt veti Descartes szemére, hogy márpedig igen is meg van győződve észlelésének – relatív – érvényességéről. Descartes az elhajlott pálca észlelésének kérdésességét egy másfajta érzékiségre tett utalás felől állítja, amelyet a szkepszis mégsem érint, tehát relatíve továbbra is érvényes marad: a pálca megtapintása vagy vizuális észleléseim azután, hogy a tárgyat a vízből kiemeltem.

Bizalom és bizalmatlanság egyensúlya

Végül tehát kimondhatjuk, hogy sokminden múlik bizalom és szkepszis egyensúlyán. A kiegyensúlyozott emberi szemlélet jól látja a mindennapi meggyőződések gyengéit, de csak ezért még sem fogja azokat egyszerűen elvetni, különösen azokat nem, amelyek emberi praxisunk számára alapvető jelentőséggel bírnak.

Köszönöm! –

[fordította: Zuh Deodáth]

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: